
Közel húsz percig tartottuk a ritmust
Az első félidő végén váltott a címvédő, ezzel pedig nem tudtunk mit kezdeni.

Az első félidő végén váltott a címvédő, ezzel pedig nem tudtunk mit kezdeni.

A második félidőre javultunk, és végül legyőztük a Fótot.

A Délút-SZTE-Szedeák szombaton 18 órától a Phoenix Fóti Tigrisek ellen játssza az új idény első hazai bajnoki mérkőzését. Juhos Levente, a fótiak csapatkapitánya 2015 és 2019 között négy idényen át

Az utolsó másodpercekig volt esélyünk a győzelemre Kaposváron.

Alig 10 nappal a bajnokság rajtja előtt csapatunk vezetőedzőjével, Andjelko Mandiccsal készítettünk összegzést a felkészülés eddigi tapasztalatairól.

A bruttó 70 millió forintos beruházás eredményeként teljesen megújult a Deák Ferenc Gimnázium csarnokának parkettája.

Ismét hazai pályán gyakoroltunk, ezúttal az NKA Pécs ellen.

Új névadó szponzorral, így új névvel kezdjük a 2026-27-es szezont az NB I./A csoportjában: az új szezonban Délút-SZTE-Szedeák néven szerepelünk.