Három nappal a DEAC elleni győzelem után újból pályára lépünk.
Nagyszerű negyedik negyednek köszönhetően fordítottunk, és legyőztük a DEAC csapatát szombaton: ez azonban már a múlt, hiszen szerdán máris itt a következő kihívás, 18 órától az Alba Fehérvár otthonában folytatjuk a bajnokságot.
A székesfehérváriak hozzánk hasonlóan három győzelemmel és két vereséggel állnak az első öt fordulót követően. Hazai pályán még veretlenek, viszont mindkét idegenbeli meccsét elveszítette a nyár óta Zlatko Jovanovics által irányított Alba. Ellenfelünk legutóbb a Fót otthonában maradt alul, azon a találkozón viszont még nem léphetett pályára az előtte lévő napokban szerződtetett amerikai légiós, Tray Maddox, ott volt viszont már a pályán a sérüléséből visszatérő Vojvoda Dávid.
– Pillanatnyilag lehet, hogy nem ezt mutatják, de egyértelmű, hogy a legerősebb négy csapat közé tartozik az Alba. Nagyon nehéz meccs lesz, figyelnünk kell a részletekre is, hiszen átmenetekben is nagyon erősek, van pár jó dobójuk is, és biztos, hogy egy nagyon fizikális meccs lesz – mondta a meccs előtt csapatunk játékosa, Djordje Drenovac.
A szerdán 18 órától kezdődő mérkőzést Cziffra Csaba, Major Ádám és Kapusi Gábor vezetik, a találkozó ellenőre Hoffmann Gergely lesz. Szurkolóink ezen a linken keresztül online is megvásárolhatják jegyeiket a székesfehérvári mérkőzésre.
(Fotó: Kamenik Balázs)